Kórházban bizonyított a SUSE Storage

Share
Share

A szoftveralapú tárolási rendszerek olyan környezetekben is ideálisan alkalmazhatók, ahol nagy mennyiségű adatot kell költséghatékonyan kezelni és tárolni, illetve hosszú távon megőrizni, de azokat nem használják napi szinten.

Az egyik ilyen tipikus terület az egészségügy, ahol a kórházakban rengeteg különféle lelet, röntgen-, MRI- és CT-felvétel készül. Ezeket az intézményeknek tárolniuk kell, és adott esetben arról is gondoskodniuk kell, hogy biztonságosan, a páciensek jogait tiszteletben tartva lehessen azokat megosztani más szakemberekkel és kutatókkal, hogy konzultációval segítsék a gyógyulást vagy éppen a gyógyítási technológiák és módszerek fejlesztését. Az ilyen jellegű tárolásra és megosztásra tökéletesen alkalmas a SUSE Enterprise Storage, amely az esseni kórházban már élesben is jól működik.

A University Hospital Essen a legnagyobb oktató kórház Németországban: évente körülbelül 195 ezer járó- és 53 ezer fekvőbeteget látnak el, mintegy 6000 fős csapattal. Az óriási mennyiségben készülő diagnosztikai felvételek tárolása komoly kihívás elé állította az intézmény informatikai csapatát, folyamatosan bővíteni kellett a tárolási rendszereket, ami rengeteg időt és pénzt emésztett fel. Tovább bonyolította a helyzetet, ha ezeket a felvételeket az egyes részlegeknek meg kellett osztaniuk egymással vagy kutatókkal, mivel ilyen érzékeny információkat nem tanácsos nyilvános felhőszolgáltatáson keresztül továbbítani.

Az intézmény informatikai szakemberei felismerték, hogy nem fenntartható a korábbi gyakorlat, miszerint mindig új tárolóegységet vásárolnak, amikor bővíteni kell a kapacitást, hiszen a rendelkezésre álló keret nem nő egyenes arányban a termelődő adatok mennyiségével. Úgy döntöttek tehát, hogy modernizálják infrastruktúrájukat, és szoftveralapú megoldással optimalizálják a tárolási rendszerüket.

https://www.youtube.com/watch?v=IRYSGfrN9Ew

A nyílt forráskódú és a kereskedelmi forgalomban is elérhető megoldások megvizsgálása és összevetése után végül a Ceph-en alapuló SUSE Enterprise Storage mellett döntöttek, amellyel jelenleg 300 TB-nyi tárhelyet kezelnek. Az elosztott tárolási rendszer elkülöníti a tároláskezelést és tárolásvirtualizációt a fizikai hardvertől, így lehetővé tette a kórház számára, hogy költséghatékony tárolási rendszert építsen ki általánosan elérhető szerverek és lemezmeghajtók használatával. A rendkívül jól skálázható eszköz segítségével költséghatékonyan tárolhatók a fájlok, és az ISCSI protokoll támogatásának köszönhetően az információk biztonságos megosztása is garantált.

A kórháznak általában három hónapba telik, mire egy új tárolóegységet beszereznek, telepítenek és konfigurálnak, majd átmozgatják rá az adatokat. A SUSE Enterprise Storage megoldást alkalmazva azonban mindössze néhány nap alatt használatba vehetik az új, tesztelt, kereskedelmi forgalomban kapható rendszert a SUSE-val együttműködő beszállítóktól. Ráadásul a kiadás is 70-80 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi esetekben.

Az informatikai csapat számára az is fontos szempont volt, hogy a SUSE Enterprise Storage teljes körűen támogatott, ezért biztosak lehettek abban, hogy a nyílt forráskódú technológia használata nem jár semmilyen kockázattal, és minden esetleges kérdésükre választ kapnak. A SUSE szakértelmében pedig megbíznak, hiszen a SUSE Linux Enterprise Server megoldásokat már korábban is elégedetten használták – ahogyan most már a SUSE Enterprise Storage-ot is.

Amennyiben bővebben is érdekli az Esseni kórház és a SUSE Enterprise Storage sikertörténete, itt olvashatja el a teljes esettanulmányt.

Share
(Visited 25 times, 1 visits today)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

No comments yet

Avatar photo
3,336 views