Az Intellel közösen építjük a jövő adatközpontjait
A SUSE és az Intel együttműködése hosszú évekre nyúlik vissza. Már az első Xeon processzorok kapcsán elkezdtek dolgozni a szakembereink azon, hogy a szoftveres és hardveres innovációból a lehető legtöbbet hozhassuk ki. Legutóbbi közös fejlesztéseinkkel pedig a szoftvervezérelt adatközpontokat céloztuk meg. Ennek a törekvésnek fontos eleme, hogy a SUSE belépett az Intel Storage Builders közösségébe.
A közösség célja, hogy előmozdítsa az innovációt és a fejlődést a tárolási technológiák terén, és hozzáférést biztosítson partnerei számára az ehhez szükséges eszközökhöz, erőforrásokhoz és tudáshoz.
A SUSE és az Intel együttesen olyan megoldásokra keresik a problémát, amelyek világszerte szinte minden vállalatot érintenek. A szervezetek számára az jelenti az egyik legnagyobb kihívást napjainkban, hogy az adattárolási igények sokkal nagyobb ütemben nőnek, mint ahogyan a tárolórendszerek árai csökkennek. Emiatt a vállalatoknak jelentős mértékben növelniük kellene a tárolásra fordított összegeket ahhoz, hogy lépést tartsanak az igényekkel.
Erre kínál választ a nyílt forráskódú Ceph technológián alapuló SUSE Enterprise Storage szoftveralapú tárolási megoldás, amelynek segítségével a szervezetek hatékonyan alakíthatják át tárolási infrastruktúrájukat, és gyakorlatilag korlátlan méretezhetőség mellett csökkentik költségeiket. A megoldás ugyanis elkülöníti a tároláskezelést és a tárolásvirtualizációt a fizikai hardvertől, így a vállalatok általánosan elérhető szerverek és lemezmeghajtók használatával építhetnek ki költséghatékony tárolási rendszert.
Az együttműködésnek köszönhetően a SUSE Enterprise Storage képes maximálisan kihasználni az Intel processzorai és tárolási megoldásai által kínált teljesítményt és megbízhatóságot, ezáltal a két vállalat stabil és költséghatékony választást kínálhat közös ügyfelei számára a tárolási kihívások kezelésére. A SUSE Enterprise Storage olyan fejlett szolgáltatásokat kínál, mint például az Erasure Coding technológia, amely az adatok magas rendelkezésre állásáról gondoskodik. Ezek a szolgáltatások pedig az együttműködésnek köszönhetően jelenleg az Intel Xeon E5 processzorcsaládon futnak a legjobban.
Related Articles
Dec 06th, 2023
CentOS nehézségek? A SUSE Liberty Linux segít!
Aug 17th, 2023
No comments yet